Az a bizonyos szék...
Azt mondják, semmi sem történik véletlenül.
Sokszor utólag lesz jelentősége egy találkozásnak, egy érdekes eseménynek, egy tárgynak, vagy akár egy illatnak.
Amikor az öreg asztalos mester elkészítette a gyalupadját 1963-ban, biztos nem gondolta volna, hogy halála után a házát egy fiatal fafaragó fogja megvenni.
És azt sem, hogy pontosan 50 év múlva a fiatal fafaragó elkészíti az öreg által készített szék pontos mását.
Az idős asztalos mester egy távoli faluban, egy család pincéjében látta meg az eredetit. A széken több száz szúette lyuk, a fényezése már megkopott, de a mintája még kivehető volt. Az öreg nem hordott magával vázlatfüzetet, hogy bármikor lerajzolhassa, ha lát valami érdekeset, szépet. De úgy gondolta, ezt a széket el kell készítenie. Talált a pincében egy üres cementes zsákot, kért egy ceruzát, és megörökítette a mintát az utókornak. A nehezen megszerzett kinccsel ment haza, és elhatározta, hogy még aznap nekilát. El is készült a 4 szék, és a hozzá illő asztal.
Később a nagyszüleim is vettek egy garnitúrát, ami aztán az önálló életüket elkezdő szüleimhez vándorolt.
25 év múlva újabb állomás érkezett a szék életébe, mert hozzám került. Amikor kiderült, hogy az öreg asztalos mesternek nemcsak a házát, a gyalupadját, de még egy réges-régi munkáját is birtokolhatom, elhatároztam, én is megörökítem az utókornak.
A szék egyszerű, a népi díszítőművészet naivitását is magán hordozza, mégis gyönyörű.
És, mint minden tárgynak, ennek is megvan a maga története, és jelentősége.